A KÁLI SZENNYVÍZELVEZETÉSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS


 

A Környezetvédelmi és Energetikai Operatív Program (KEOP) keretén belül 2009-ben európai uniós pályázatot nyújtott be Kompolt Község Önkormányzata a "Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása" című, nettó 4,2 milliárd forintos összértékű beruházás megvalósítására. A támogatás elnyerését követően a hat Heves megyei települést, Kált, Kompoltot, Kápolnát, Aldebrőt, Feldebrőt és Tófalut érintő projekt kivitelezésének érdekében 2009. szeptember 23-án megalakult a Káli Szennyvízelvezetési Önkormányzati Társulás, amely önálló költségvetési szervként működik.

A Társulási Megállapodás tartalmazza, hogy a Társulási Tanácsban résztvevő önkormányzatokat a támogató testületek által felhatalmazott polgármesterek képviselik. A "Káli Szennyvízelvezetési Önkormányzati Társulás" gesztor önkormányzataként Kompolt Község Önkormányzatát határozták meg, ezért a Társulási Tanács elnökének Balázs Zoltánt, Kompolt község polgármesterét választották, tagként pedig Morvai János, Kál polgármestere, Dr. Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere, Kerek József, Tófalu polgármestere, Farkas László Márton, Aldebrő polgármestere és Kelemen József, Feldebrő polgármestere csatlakoztak.

Az Unió 3,5 milliárdos hozzájárulását szavatoló Támogatási Szerződést ünnepélyes keretek között Boros Norbert, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának főosztályvezetője és Balázs Zoltán írta alá Kompolt Faluházában.

A beruházás elindítását az tette lehetővé, hogy a lakosság 67%-a már a kezdetekkor hozzájárult a csatornahálózat kiépítéséhez, vállalva az ezzel járó anyagi áldozatot. A lakossági támogatottság mértéke mára 80% fölé emelkedett.

A tanács tagjainak kiemelten fontos célja a munkahelyteremtés a térségben, ezért a projekt kivitelezési munkálatait helyi szakemberek, vállalkozások bevonásával valósítják meg.